Kétféle ember van. Akik szerint kétféle ember van, és akik szerint nem. Illetve akik szeretik a japán kosztot, és akik nem. A harmadik féle ember az, aki azt hiszi, hogy szereti, aztán elment Japánba.
Mondhatnám, hogy szerencsére Japán igazi multikulti ország gasztronómia terén. Valójában azonban inkább bikulti. Merthogy vannak a japán ételek, és vannak a szerintük nyugati ételek. 

A japánok a városban nemigen főznek. Mivel a nap felét munkával töltik, és az ingatlan árak a csillagos eget verik, jellemzően útonevők. Nem túlzás azt állítani, hogy Tokióban minden negyedik kapualj étkezde. Ez lehet hagyományos értelemben vett étterem, japán értelemben vett étterem, igen elterjedt a 2-8 főt éppencsak kiszolgálni tudó gyorsétkezde, aztán ott vannak a kisboltok, ahol ki van téve a mikrosütő, és a szinte teljesen készétel, no meg ott vannak a McDonald's-ok. És akkor még nem említettem az ételautomatákat! 

Ne lepődjünk meg, ha az étterembe lépve vágni lehet a füstöt!

Aki étteremre szánja el magát, úgy 3-5000 jent vigyen magával. Aki low-budget látogatja a várost, az egyen az utcán, ahol a legtöbb japán. Itt egy jó adag kaja párszáz jenből kijön. Aki inkább nem enne helyi különlegességet, annak pedig ott a McDonald's, ahol egy 15 darabos Chicken McNuggets menü úgy 600 jen. Namost a különbség az, hogy a mártogatósok között nem a ketchup/mustár/majonéz dominál, hanem valami helyi trutyi, és a mustrászósz. Hogy a mustárból miért és hogyan lesz szósz? Ez rejtély...

A McDonald's-ban nagy a tömeg és a füst. Itt ingyenes a wifi, olcsó a kaja, és az M betűs hamutálat ugyanonnan kell elvenni, ahonnan a cukrot, szívószálat, stb.

A következő lépcső az étkezések sorában a kisbolt. Ez nem valami japán sajátosság. Mint oly sok minden, ez is amerikai. Az utcák tele vannak 7eleven boltokkal, és japán kajákkal. Aki jó magyar szokás szerint arra bazírozik, hogy majd bemegy a kisboltba, és vesz zsömlét meg sajtot, esetleg párizsit, az most húzza ki a kezét a biliből. Egyrészt a tejtermék luxuscikk-féle arrafelé. Mielőtt amerika legyalulta majd újraépítette Japánt, a helyiek nemigen ismerték a sajtot például. Azóta folyamatosan nő a kereslet rá, de azért nem kapni minden sarkon. 

Aki egy jó szendvicsre vágyik, az menjen be a szintén minden második sarkon ott lévő valamelyik Subway szendvicsbárba. Na ott van sajtos-sonkás szendvics (meg majonéz is), elfogadható áron. 

Ezek után jönnek a japán éttermek, amelyekből többféle is van. Van az automata. Itt az üzlet frontján egy automatán nyomod meg a kódot, hogy mit kérsz, fizetsz, kapsz egy jegyet, és mire bemész és leülsz, kapod a rendelt ételt a pulton. 

Aztán van a hagyományosabb, ahol például vonatozik körbe a kaja. Ezek középáras helyek. Itt azonban nem illik ücsörögni. Beülsz, eszel, lépsz is. Nem ritka - főleg ebéd- és vacsoraidőben, hogy ott áll mögötted a következő ember. Aki ugyan nem tolakszik, nem sürget, de európaiként az is épp elég idegesítő, hogy ott áll. 

Na jöjjön a felső harmada az étkezdéknek. Ezek a "nyugati típusú" éttermek. Ez lehet olasz, vagy francia, vagy csak western. Ezekkel a helyekkel óvatosan bánjunk! Tiszta, korrekt, udvarias, nem átverős egyik sem. De amit ők nyugatinak mondanak, valamint amit a fotón látsz, az sokszor köszönő viszonyban sincs az Európában megszokottal. Vegyük például a pizzát. Fotó alapján szokásos 28-32 cm-esnek gondolnád, és elolvasni nem tudod, de a fotó alapján ananász darabok vannak rajta. El is kereszteled magadban Hawaii pizzának, és megnyugodva rendelsz egyet. Aztán jön a meglepi, hogy a pizza valójában 15 cm-es, és az ananász darabok valójában édeskrumpli darabok. Ekkor jössz rá, hogy ami olyan jó üzletnek tűnt, az mégsem akkora királyság. 1000-1200 jenért vettél magadnak egy krumplis pizzát, ami itthon igazából két szeletnek felelne meg. 

A spagetti csak két dolog miatt trükkös. Beletesznek olykor olyan dolgokat is, amire Európában még nem volt példa, de ez szintén nem egyértelmű a kép alapján, illetve simán kihozzák mellé az evőpálcikákat. Már majdnem megkértem a pincért, hogy na EZT mutassa meg, hogyan eszi pálcikával! De aztán szerintem látta az arcunkon, hogy na ehhez kelleni fog a fehérembernek a villa. 

Apropó, pálcika. Bár innen nézve varázslatnak és igen bonyolultnak tűnik a dolog, az éhes ember elég hamar megtanulja használni. Persze, amikor már azt hiszed magadról, hogy profi vagy, mindig akad egy japán, aki mutat néhány trükköt, ami megint elbizonytalanít. 

Az abszolút top Japánban a beefburger. Ha ezzel kínál vendéglátód, tudod, hogy a toppon vagy. Közel aranyáron mérik, és ebből, valamint a kirakott képből azt hiszed, na ez egy jó marhabélszín lesz, de aztán amikor belevágsz rájössz, hogy gyakorlatilag sima hamburgerhús. Köret nélkül. Ha nem lennének abszolút udvarias népek, úgy néztek volna rám, mint a véreskésre, amikor megszólaltam, hogy akkor egy adag rizst esetleg lehetne-e hozzá...

 Aki szállodába megy, sokat spórolhat a reggeli büféasztalon. Itt 80%-ban japán ételek vannak. Aki ezeket szereti, úgy teleeheti magát, hogy estig kibírja. A japán reggeli ugyanis felér egy ebéddel . Levesek, halak, gyümölcsök, és minden olyan dolog, amit egyszerűen nem ismertem fel. Megkérdezni meg nem mertem, mert hátha megkínálnak, és megvárják, hogy megkóstolom... Nagyon udvarias népek a japánok.

Vannak persze mindenhol európai (nyugati) típusú reggelifélék is. Tükörtojás vagy rántotta, mindenhol, még vidéken is van. Igaz, hogy minél távolabb vagyunk Tokiótól, annál kevésbé hasonlít színre, formára és ízre a tojásra. Nem tudom, hogyan készítik, de délen például émelyítően édes - de nem cukros - volt a tojásrántotta. 

Na és akkor igyunk is valamit. Japánban úgy gondoljuk, kötelező megkóstolni a szakét. Ugyanakkor nem gondolunk arra, hogy megkóstoljuk a japán sört vagy whiskyt. Pedig ezek világszínvonalúak. Ellenben a szaké...

A szaké - ha röviden akarom mondani - vizezett bor ízű, kicsit magasabb alkoholtartalommal, mondjuk 18-20% körül. Ami egy whiskyhez, pláne egy pálinkához képest gyerekital. Isszák forrón, langyosan, hidegen. És a kevésbé alkoholtűrőknek még fel is vizezik. Nem pult alatt, direkt. Édesek... A japánok nagyon fegyelmezett népek. Szinte lehetetlen összebarátkozni velük. A magánéletükről pedig konkrétan semmit nem lehet megtudni. Hacsak nem a kocsmában. 

Úgy este 8 után a szorgalmas japánok elindulnak hazafelé, de az egész napos stresszt előbb levezetik egy "erős itallal". Este tehát tele van minden vendéglátóhely ivócimbora japánokkal. Akik felespohárból isszák a 18 fokos szakét, és mind a csacsi úgy beállnak tőle. Itt lehet magyarként barátkozni azzal az egyszerű trükkel, hogy a kiskancsóban kihozott 2 dl szakét - mint a vizet - ledöntjük. Nem pedig lassan 3-4 centinként kortyoljuk, mint itthon a whiskyt mondjuk. 

Na ilyenkor lehet velük rendesen is beszélni. Egyrészt végre tolmács nélkül beszélnek angolul, másrészt vidámak és felszabadultak lesznek. Fontos azonban, hogy ha a buli előre meg volt beszélve, és azt mondták, hogy 22 óráig tart, akkor 100%, hogy 22.00-kor felállnak és elköszönnek, majd hazamennek. Nem 21.59-kor, és nem 22.01-kor. És mindegy, mennyit ittak előtte. A pontosság olyannyira a belsőjükből fakad, hogy ezt még a kocsmázáskor is tartják.

Ha nem alkoholról beszélünk, akkor egy dolog biztos. Szomjan nem halunk Japánban. Egyrészt roppant büszkék arra, hogy - állítólag - Svájc mellett ők az egyetlen ország, ahol az egész ország területén iható a csapvíz. Másrészt Tokió az italautomaták városa. És ami igazán naggyá teszi őket ebben, az az, hogy olyan egyszerű dolgokat fedeznek fel és ültetnek át a gyakorlatba, mint a nem csak hűtő, de fűtő italautomata. Ha egy italautomata hűt ugyanis, az a háttérben - a folyamat részeként - egy csomó hőt termel. Ezt nálunk kiengedik a szabadba, náluk zseniális módon arra használják, hogy a hűtött italok mellett legyenek meleg italok is. Így például a hideg aludobozos Coca-cola mellett ott a forró aludobozos tejeskávé. Vagy tea, vagy leves. Télen-nyáron ugyanaz az automata ad jegesteát vagy forró teát. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.