Délelőtt végre egy rendes powerpointos előadást hallhattunk egy japántól angolul(!), amiből persze konkrét részletek nem derültek ki, de az azért igen, hogy a II. világháború után tulajdonképpen az amerikaiak szabták át a társadalmat és a gazdaságot, és így épült naggyá ez az ország a pusztítás okozta kőkorszakból. Röviden: eltapostak mindent, ami régen a társadalom és gazdaság alapja volt, és közölték, hogy mostantól hogy legyen. Mondjuk kábé ugyanezt csinálták nálunk a szovjetek ugyanekkor, csak nekik nem lett igazuk, ellenben a Japánok a világ harmadik gazdasági ereje lett 30 év alatt. Hm, az egyiknek sikerül, a másiknak nem. :o)

A kérdések és válaszok részben persze már újra a tolmácsolásé volt a főszerep, ami különösen zavaró volt két okból is. Ha egyszer lenyomta a másfél órás előadást angolul, akkor a kérdéseket miért kell neki lefordítani japánra, és ő miért japánul válaszol. Ha a tolmács valamit rosszul fordított - 4-ből egyébként úgy 3-szor - akkor végülis egy egyszerű eldöntendő kérdésre sem kaptunk végül választ, az eltelt 5 perc alatt.

No de délután! Elmentünk az Egészségügyi-, Munkaügyi-, és Népjóléti minisztériumba. Metróval. De ez utóbbiról majd később. A minisztérium előtt - stílusosan - egy demonstráció fogadott minket. Nem tudjuk kik és miért tüntettek, de sokat tanultunk. Mi eddig ugyanis abból indultunk ki, hogy nagy zajhoz sok ember kell. Namost itt állt egy ember egy megafonnal, meg ketten mögötte tartották a tacepaót, és így még a harmadik emeleti belső folyosón is hallani lehetett az ember ordibálását. Mindez különösen a kapuban álló három rendőrnek lehetett jó, mert ők másfél méterre álltak a megafontól. Hiába, ez egy demokratikus ország.

A minisztériumban a Munkaügyi miniszter főosztályvezető helyettesének segéd-asszisztens gyakornoka fogadott minket, kellő tisztelettel, mind a 20 évével (Utólag kiderült, de senki nem hiszi, a pofa 27 éves volt, csak ezek a japánok így néznek ki. Márhogy konkrétan 10 évvel fiatalabbnak a koruknál.). A szokásos módon felolvasta japánul azt a 30 oldalas prospektust, amelyet már két hete megkaptunk angolul, majd minden egyes mondat után türelmesen megvárta, hogy a tolmács elismételje angolul. A terem a következő: a minisztérium belső udvarán, a parkoló közepén felhúztak egy kétszintes téglalap alapú, ablaktalan tárgyalóterem épületet. Ebben 8 egyforma tárgyaló van, fehérre meszelt falakkal, ablakok nélkül, szögletes, egyforma asztalokkal, kényelmetlen, színtelen, egymáshoz csavarozott székekkel, körben elhelyezve. A falon SEMMI nincs. Minden fehér. A plafonon fehér neonok búgnak halkan. És egyetlen fehér keretű, fehér számlapos óra van a sarokban, amely szürreálisan lassan jár és ketyeg.
Az érzést fokozza a fekete-fehéren fénymásolt kiosztott anyag, és a felolvasó monoton hangja. Megnyugvást jelent továbbá a felkészült tolmács minden egyes mondatrész közé beszúrt "sort of" kifejezése. 239-nél abbahagytam a számolást.

Hoppá véget is ért röpke másfél óra alatt, jöhetnek a kérdések! Na ilyen horderejű kérdésekre kell gondolni, hogy például van-e és hány éves korban van a nyugdíjkorhatár. Vagy éppen hány hét születési és gyermekgondozási szabadság jár. Az extra kérdések között pedig olyanok hangzottak el, hogy hány százalékos a munkanélküliség. Namost ezekre roppant összetett és nehezen megválaszolható kérdésekre a válasz szerencsére ott lapult a japán fiatalember 3 kötetnyi helyi KSH kiadványában. Amelyeket a kérdések meghallgatása után alaposan átlapozott, áttanulmányozott - áhítatos csend közepette, lassan, nyugodtan - majd körülbelül 3-7 perc után diadalittasan közölte, hogy 65 év, 6+8 hét, és 4,2 százalék. Na nem egyszerre közölte, mindegyiket külön-külön, 3-7 percnyi mérlegelés után.

Nem volt több kérdés...

Ezzel a program véget is ért, és habár ott mentünk el a helyi szakszervezeti iroda előtt, arra nem volt idő, hogy benézzünk. Végülis nem erről szól ez a program...

Délután vásárolni mentünk. Ehhez azonban metróra kellet szállni, ezúttal japán kísérő nélkül. Japánban vagy 15 metróvonal van, keresztbe-kasba, egymás alatt és fölött, néhol részben ugyanazon a sínpályán, egyszóval követhetetlenül. Azért mi megbirkóztunk vele, de ha nem muszáj, egyedül nem ismételnék. Csapatban sokkal mókásabb eltévedni egy tizenötmilliós nagyváros földje alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem-japan.blog.hu/api/trackback/id/tr385304480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása