Kétféle ember van. Akik szerint kétféle ember van, és akik szerint nem. Illetve akik szeretik a japán kosztot, és akik nem. A harmadik féle ember az, aki azt hiszi, hogy szereti, aztán elment Japánba.
Mondhatnám, hogy szerencsére Japán igazi multikulti ország gasztronómia terén. Valójában azonban inkább bikulti. Merthogy vannak a japán ételek, és vannak a szerintük nyugati ételek. 

Sajnos kevés pontos infó van arról, hogy bizonyos alapvető szolgáltatások hogyan működnek Japánban. Még a követségek honlapjain is vannak pontatlanságok. Mivel azonban ez a világ másik vége, az ember szeretné tudni, működik-e ott a mobiltelefonja, és tud-e bankkártyával fizetni. Röviden: igen és nem.

A búcsúestről érkezve, kellő mennyiségű szakéval az üres gyomromban írok most nektek. Azért üres gyomorral, mert ugye a díszvacsora japán étkekből állt. Nem mondom, guszta volt, de én nem gyengültem el. Emellett viszont ingyen ital volt, amelyet amolyan japán módra kellőképpen hasznosan kellett felélni, azaz az összes mindenki fontos ember ott volt és tósztot mondott. Nagyszerű. Így éhgyomorra úgy 6 deci szaké van bennem most. Minden fontos ember szükségesnek látta, hogy utasítsa a pincért, hozzon nekem egy szakét. Csakhogy három fontos ember is akadt körülöttem, a japán pincér pedig nem kérdez hülyeségeket. A nagy ember rendelését teljesíteni kell. Na így landolt előttem 3x2 dl szaké.

Továbbálltunk Nagaszakiból, ma este már Kagoshimában vagyunk, ahol magas pálmafák nőnek, és egy bazinagy vulkán van a szálloda előtt. Aktív vulkán, persze. És ki is tört, párnapos ottlétünk alatt. De mivel a helyiek nem pánikoltak, így mi sem...

Ma reggel Nagaszaki irányába indultunk, repülővel. Korán felszállt a gép, így az első fátyolfelhő rétegen áthatolva a teljes napsütésben csodálhattuk meg a Fuji hegyet, amely messze minden más fölé magasodott. Átrepültük a fél országot, így jól látszódott, hogy a terület nagyrésze földművelésre alkalmatlan hegység. A hegyek közti szűk völgyekben apró települések látszódtak, de a hozzájuk vezető utak rejtve maradtak ebből a magasságból.
Ahol sík a terep, ott vagy a tenger van, vagy nagyon sűrűn lakott városok. A kivétel, amit láttam, már Nagaszaki volt, amely inkább egyfjta "mezővárosnak" tűnt a magasból, hiszen egy-egy blokknyi ház között több megművelt parcella is ékeskedett. Aztán persze ez a város is besűrűsödött, már amennyire a környező hegyek ezt engedték.

A mai napon a délelőtt volt szabad, merthogy készülni lehetett az előadásainkra, szóval eljött az idő, hogy valami igazán fontos dolgot cselekedjek. Macskafogó, Grabowsky, Nishiazabu 13-14.

És igen. Pár metrómegállóra és egy jelentősebb sétára megtaláltam a helyszínt, és kiműveltem magam közterület számozásból - vagy miből. A lényeg, hogy három szám egymás után jelzi egy épület pontos helyét. Tokió, Minoto City, Nishiazabu (kb.: Budapest, I. kerület, Víziváros) aztán pedig 1-3-14 (azaz Nishiazabu 3 része közül az első, abban a 3-as számmal jelölt épületblokk, a blokkon belül pedig a 14-es épület.) Fénykép csatolva... Térkép letölthető a bejegyzés végén!

Két napja nem jelentkeztem, de nagyon sűrű volt a program. Voltak további kiváló előadások japánul, amelyeket mondatról-mondatra fordított a tolmács angolra, úgy, hogy egyébként az előadás anyagát előre megkaptuk. A csúcspont egyértelműen az volt, amikor már a kivetítés is japánul volt. Éppenhogy megörültünk annak, hogy lesz powerpoint, amikor megjelentek a japán feliratok. Nagyon lelkesen kattintgatta az előadónk a japán nyelvű slide-okat...

Délelőtt végre egy rendes powerpointos előadást hallhattunk egy japántól angolul(!), amiből persze konkrét részletek nem derültek ki, de az azért igen, hogy a II. világháború után tulajdonképpen az amerikaiak szabták át a társadalmat és a gazdaságot, és így épült naggyá ez az ország a pusztítás okozta kőkorszakból. Röviden: eltapostak mindent, ami régen a társadalom és gazdaság alapja volt, és közölték, hogy mostantól hogy legyen. Mondjuk kábé ugyanezt csinálták nálunk a szovjetek ugyanekkor, csak nekik nem lett igazuk, ellenben a Japánok a világ harmadik gazdasági ereje lett 30 év alatt. Hm, az egyiknek sikerül, a másiknak nem. :o)

Nos, elkezdődött a szakmai program, roppant izgalmas előadást hallhattunk ugyanis ma délelőtt a JILAF működéséről (Japán nemzetközi munkaügyi alapítvány), amely szervezet meghívott minket. Már két hete átküldték a 12 oldalas, A4-es prospektusukat angolul, amely ma is nálunk volt. A kedves japán oktató pedig fogta, és anélkül, hogy egyszer is felnézett volna belőle, JAPÁNUL felolvasta nekünk - gondosan jelezve, hol tart, mikor lapozzunk mi is - majd körülbelül 3 mondatonként a tolmács elmondta angolul, ami amúgy ott volt előttünk is. Na, ez ment majd két órán keresztül. Naaagyon tanulságos volt.

Megérkeztem Pokióba, persze az összes biztonsági ellenőrzésen engem szedtek ki a sorból, de végül sehol nem találtak semmit.
A repülőn minden második Japán álarcban volt, kicsit volt csak horrorfilm scenárió, főleg éjjel, amikor csak a monitorok fénye pislákolt. Megnéztem a MIB 3-at és még valamit, de az annyira nem volt jó, hogy emlékezzem is rá most. Aludni a gépen nem tudtam, helyette érdekeset "beszélgettem" egy Párizsból Tokión át hazafelé tartó Filippin egyetemista sráccal, aki saját bevallása szerint angolul nem, csak franciául tud. Na ott helyben lenyomott a gépen 2-3 whiskyt, és ezek után vagy egy órán át folyékonyan mesélt. Valamilyen nyelven. Valamit.