Két napja nem jelentkeztem, de nagyon sűrű volt a program. Voltak további kiváló előadások japánul, amelyeket mondatról-mondatra fordított a tolmács angolra, úgy, hogy egyébként az előadás anyagát előre megkaptuk. A csúcspont egyértelműen az volt, amikor már a kivetítés is japánul volt. Éppenhogy megörültünk annak, hogy lesz powerpoint, amikor megjelentek a japán feliratok. Nagyon lelkesen kattintgatta az előadónk a japán nyelvű slide-okat...

Egyszerűen nem értem, hogy ha ez egy nemzetközi alapítvány, mi a szöszért nem tudnak angolul a munkatársak. Ráadásul ha egyszer nekünk ezt írták elő részvételi feltételként, akkor legalább ők is tudjanak már angolul középfokon. Na de mindegy. A legjobb ma volt, mert ma mi adtunk elő saját országunk munkaügyi helyzetéről, és ezt is mondatonként fodították japánra. Csakhogy legtöbbünk már előre készült, hiszen tudtuk, hogy lesz ez a feladat, és azt is tudtuk, hogy 20 percet kell kitölteni. Ja, csak konszekutív fordítással együtt 20 perc!
És hát ugye a két tolmács közül Szortof nénit kaptam, aki arról híres, hogy képes volt például ezzel a mondattal nyitni: "Now it is sort of time so say we should sort of start the say so meeting." Nagyon kedves, de ezzel a tolmácsolási technikával 2,5x annyi idő bármit átadni, mint amúgy. Hozzáadva, hogy japán barátaink mennyire háklisak bármiféle időrendtől való pozitív ÉS negatív eltéréstől, hát volt ma bosszúság néhány előadó miatt, akik 20 perc helyett 21, 5 percig beszéltek. Én 18 percig beszéltem, de ugye ez sem lett volna jó, mert két perc akkor most üresjáratba került a programban, de szerencsére az előttem szólok már csúsztak...

A nem hivatalos program részeként ellátogattunk a vigalmi negyedbe, ami iszonyat tömeget jelent, ezer fénnyel és beszélő reklámtáblákkal, valamint megafonos rikkancsokkal. Beültünk egy bárba, ahol budapesti szokással ellentétben már az ajtóban kedvesen szóltak, hogy - amit mi persze nem vettünk észre a 30x30-as táblán az ajtón - 500Y per fő csak az, hogy beülünk. Hm. Beültünk, egyszer mulat az ember Tokióban. Próbáltunk rendelni egy koktélt, de csak japán nyelvű koktéllap volt, és az oké, hogy én nem rizikózok egy jó kis gyümölcskoktélt, de valahogy a többiek sem akartak vakon rendelni. Kértünk szakét - bár ugye megállapítást nyert, hogy nem túl jó - mire megtudtuk, hogy ez egy western style bar, és itt ilyen nincs. OK, akkor hozzon japán whiskyt - mondtuk, mire elkezdte sorolni a japán márkákat. Mintha tudnánk, de lecsaptunk az egyik névre, amit akkor még ki tudtunk mondani. Valami Yakamoto, vagy nagyon hasonló. Esetleg kicsit sem hasonló nevű, de Y-vel kezdődik.
Nos, az izgalom ezután következett, hogy csak berendeltünk vakon a ház whiskyjéből, amiről semmit sem tudunk, inkluzíve ár és mennyiség. Jó budapestiként rögtön bevillant, hogy akkor hoznak 2-2 decit, majd közlik, hogy 20.000 egy pohár. És most kell fizetni.
De nem. Roppant kulturáltak voltak, kedvesek, középáras italt hoztak, aminek whisky íze volt, és aztán gyorsan leléptünk, hátha még most ránk sóznak valamit, ami de-most-már-tényleg nagyon drága. De nem. Japánban még a sötét kis utcákon is kedvesek és udvariasak. Csak mondjuk nem beszélnek angolul. At all.

Híres nevezetesség állítólag a negyedben valami polgármesteri hivatal, ami "impozáns méretével és a római fórumra emlékeztető előkertjével eltéveszthetetlen". Na mi eltévesztettük. Egyrészt, mert azt elfelejtették megemlíteni ebben a könyvben, hogy 3 épülete van egy négyzetkilométeren belül ennek a kis hivatalnak, másrészt, aki ezt a jellemzést írta - hát maradjunk annyiban, hogy - nem ő írta a Rómáról szóló részt, amennyiben a fórumról alkotott véleménye hááát...
A lényeg, hogy láttuk mind a három épületet, és egy egész rakás izgalmas embert. Vigalmi negyed, na, Japánban.

Ezek után volt egy őrült rohanás vissza a főhadiszállásra, mert 13 órától előadásokat kellett tartanunk. Amit még megtudtunk a Japán szakszervezetei mozgalomról, és valószínűleg érdekes annyira, hogy mindenki elolvassa, az az, hogy a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, amelynek közvetve mi is vendégei vagyunk, nem jogi személyiség. Nincs regisztrálva, bejegyezve, semmilyen pecsétes papírja nincs semmilyen hivataltól. 6,3 millió tagja van, tagonként havonta 83Y a tagdíj. Jogos a kérdés, hogy akkor mégis hogy nyitottak bankszámlát?
A japán válasz megbotránkoztatóan egyszerű. Hát a főtitkár nevén van egy lakossági folyószámla, azt használják. !!! Céges vonalas telefonszám dettó, ahogy minden egyes vagyontárgy is. Ők nem látják ebben a problémát, nekik 50 éve így működik...
A főhadiszálláson (úgy 6 emeletes irodaház - csak az övék) sacc per kábé 200 ember dolgozik, főállású szakszervezetisként. Nagyrészüknek szintén személyesen a főtitkár a munkáltatója. Ééés, van szakszervezete ezeknek az alkalmazottaknak! Zseniális.

Mára nagyjából ennyi, mert holnap 6-kor kelek (itteni idő szerint) :o). ugyanis repülünk Nagasakiba, megnézzük az Atombomba Múzeumot és a Béke Emlékparkot. Másnap szintén utazunk - reményeim szerint szupervonattal (250km/h) - Kagoshimába, ahol több gyárlátogatáson és hivatali eseményen veszünk részt. Állítólag fogad minket a kormányzó-helyettes, a polgármesteri hivatal valami igazgatója, és még sokan mások.

DSCN2858.JPG

DSCN2893.JPG

DSCN2868.JPG

DSCN2746.JPG

DSCN2665.JPG

DSCN2838.JPG

DSCN2678.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem-japan.blog.hu/api/trackback/id/tr335304512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.